Szerkesztők, folyóiratok képgaléria

A Szerkesztő

A Szerkesztő

Osvát Ernő - Roth Ezékielként született, gyermekkorában Nagyváradon, a Brüll-házban lakott. Rövid ideig a nagyváradi jogakadémián tanult. 1895-ben Budapestre költözött, jogásznak készült, hamarosan azonban átiratkozott a bölcsészkarra. 1902-1903 között a Magyar Géniuszt szerkesztette. 1905-ben megalapította a Figyelő című folyóiratot. Az 1908-ban indult Nyugat munkatársa, (első főszerkesztője: Ignotus és Fenyő Miksa), majd főszerkesztője volt. Számos tehetséget fedezett fel (Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Németh László, stb.). Legtöbben tisztelettel emlékeztek rá. Mindennap végigjárta Budapest jelentősebb kávéházait, hogy találkozzon az írókkal. Mindig fekete ruhában járt.

Elküldheted képeslapként is


A Nyugat

A Nyugat

1908. jan. 1. - az első szám - Előbb havonta, majd kéthetente megjelenő irodalmi folyóirat. 500 példányszámú, de nagy hatású sajtótermék. A 20. század nagy költői-írói javarészt a Nyugat vonzásköréből kerültek ki.

Elküldheted képeslapként is


Szavazás

Téged mi érdekel a legjobban?

Belépés
Kereső
0.006 mp