Érdekes versek

 

 

Szabó T. Anna

 

 

Felnőtt csak akkor lesz...

 

Felnőtt csak akkor lesz a férfi,
ha nem ringató anyja vagy,
de akkor tűrd is, ha bajodban
ha menni kell, magadra hagy.
Oltalom? Erő? Hősiesség?
Ha követelik: csak szerep.
Ne várd el, s akkor megkapod majd.
A férfi nem örök gyerek.

Felnőtt csak akkor lesz a nő, ha
nem fél harcolni egyedül,
de ha a férfi segít néha,
nem haragszik, hanem örül.
Mit vársz el tőle? Hogy egyszerre
apád legyen és Istened?
Te is ember vagy - nézz magadba:
benned is ott van a gyerek.

Ha nem nézel fel rá – lenézed?
A szemébe nézz: ott a hit.
Ha bízol benne, ő is felnő,
csak támogasd a céljait.
Mint Áron vesszeje, virágzik,
és nem ernyedten szendereg.
Ne gügyögj, ne csalj, és ne csábíts:
a férfi ettől lesz gyerek.

Herceg...? Nem herceg. Nincs fehér ló.
Ő király lesz – ha engeded.
De ha szidod, hát ne csodálkozz,
ha előtted csak kisgyerek.

 

---

 

Pataki Edit

Kacifánt

 

Aki kapál, az rúgkapál?

Szerszám-e a rúgkapa?

Ki rúgkapál, az kalimpál?

Hol terem a kalimpa?

 

Medve, róka tán nem fark-as?

Malacon is van farok!

A nyakigláb hórihorgas. 

No de mi a hórihorg?

 

Óláb, ikszláb,lőcsláb, tébláb

Vajon hogyan téblábol?

Meddig terjed a netovább?

Páha ugyan kit páhol?

 

Lóhalála, kutyafutta - 

ebben szalad, ki siet.

Nem oda, de hova Buda?

Van-e, aki tudja ezt?

 

Tengerészben tenger ész van?

vadak ásza a vadász?

Stika cselekszik stikában?

S csak a magyar magyaráz?

 

 

-----------------

 

Szép Ernő: Várjon


Nem, nem. Rúzsos lesz. Auu, ne bántson.
Engedje már el a kezem.
Nem! Idelátnak. Ne vaduljon.
Megmondtam: nem. Bolond maga?
"Mért nem, hogy mért nem, mért nem?"
Csak. Nem. Maga nem érti,
mert maga férfi.
Mert maga harcos, maga rabló,
Mert maga gyilkos. Maga férfi.
Ha ha! haragszik.
Jaj ne gyötörje szegény
Ártatlan cigarettjét.
Nem is felel már. Gyűlöl. Ideges.
"Nem tehet róla, mit csináljon."
Megmondom, kedves, mit csináljon:
Várjon. Várjon.

"Mi az az egy csók?" Hm. Mi az.
Az az, hogy behúnyom a szemem,
És álomért imádkozom.
Nincsen tegnap, nincsen nevem.
Az élet égő rózsatenger.
"Egy csók, mi az?" Maga nem érti,
Mert maga férfi.
Az az, hogy leszakadt az ég,
Meghaltam, itt a másvilág.
Csók...bűvöl messzi-messziről,
Ó, az mesés korallsziget,
Utazni kell oda hajón.
A csók...az fél elájulás.
Az egy kis megbolondulás.
Csók...csók...letörve és alélva
A forróságtól, influenzás
Testtel, felszökött
A hőmérő...olyan az, a csók.
Nem, nem szabad még, semmi áron.
Várjon. Várjon.

Igen, szenvedjen. Tán megéri.
Nem alszik majd. Nem hal bele.
Örüljön így is egy kicsit nekem.
Hadd érezzem, hogy emberszámba vesz.
Egy séta egyszer kis esőben.
Egy halk cigány. Egy halk sóhaj.
Egy halk szó. Egy elnémulás.
Ez a sok semmi, együtt,
Ez a boldogság. Ezt maga nem érti,
Mert maga férfi.
Kedves, fogadjon szót.
Ne higgye, hogy ez elveszett idő.
Olyan szép emlék lesz, meglássa, majd.
Dühöngjön néha. Csak meg ne útáljon.
Várjon. Várjon.

"Mikor, mikor már?" Én nem kérdeném.
Mit tudhatom. Egyszer, talán.
Talán a szellő a szívemre ejtett
Egy pötty porzót. És megfogan talán.
Tán egy darázs járt a szívem körül.
Felhólyagzik, megérzem majd, talán.
Hajnalba hallok egy hajósipot,
Álomszerűt...hozzám izen talán.
Úgy kell majd egyszer bukni a fejemnek,
Mint szeptemberben a virág...
Van annál szebb? Maga nem érti,
Mert maga férfi.
Majd egyszer...nagy bőgés után,
Vagy egy kacaj közt.
Vagy csak magára nézek, kedves,
Ha egy lemez lejárt. Vagy, vagy csak úgy,
Egy cigaretta közben. Este majd.
Vagy délután. Vagy délben. Nem tudom.
Holnap talán már. És talán soha.
Mi az? maradjon! csak tovább ne álljon.
Várjon. Talán csak percig.
Várjon. Várjon.

 

 

 

 

Heltai Jenő: A modell

 

 Egy egyszerű kültelki lányka

(Tizenhat éves, jó falat)
"Leszek modell!" Így szólt magában
És egy festőhöz fölszaladt.
Mert megfelelt az arc, a termet,
Így szólt a piktor: "Aktra termett
E karcsú test... e két halom...
Vetkőzz hamar le, angyalom!"
És mert a célhoz ez vezet,
A kis modell levetkezett.


Mit tudta ő, a balga gyermek,
A neveletlen vadvirág,
Hogy fölfedezve már a szappan,
És él vele a nagy világ.
Mert fogyatékos volt a teint-je,
A piktor így szólt: "Ejnye! Ejnye!
E karcsú test... e két halom...
Izé... gyerünk csak angyalom,
Szebb lesz a váll, szebb lesz a kar,
Segítünk rajta csakhamar."


És karon fogta, ahogy illik,
A fiatal, de balga nőt,
A szomszédos fürdőszobába
Diszkréten átvezette őt.
Ott állott martalékra várván
A kád... fenékig csupa márvány!
Ami fürdőnek a jele,
Színültig vízzel volt tele.
Festőnk a kádra mutatott,
Köszönt és eltűnt: "Jó napot."

 


Elmúlt egy óra meg nehány perc –
A lány nem jön ki. Ej mi ez?
A piktor hosszasan eltűnődik:
"No, most már szörnyen tiszta lesz!"
Benyit, ijedten hökken vissza:
Ott áll a lány, a vizet issza
És keservesen sírni kezd:
"Én nem bírom kiinni ezt!
Ha mindig ennyit inni kell,
A fészkes fene lesz modell."

 

 

 

 

 Gyimóthy Gábor, Firenze 1984. X. 12.

 
Nyelvlecke
 
Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
 
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
 
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
 
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek. 
 
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
 
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet – és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
 
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
 
Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
 
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
 
Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
 
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó – egy kép – egy zamat!
 
Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
 
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
 
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
 
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki „beslisszol” elinal,
Nem „battyog” az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
 
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
 
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
 
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
 
Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz –
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?
 
S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
 
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
 

 

 
Szavazás

Téged mi érdekel a legjobban?

Belépés
Kereső
0.03 mp