Kamaszoknak

 

 Duba Gyula

 

   Judózik a szerelmem

 

A szerelmem olyan szép, hogy Salamon király nyugodtan róla írhatta volna meg az Énekek énekét. Miután azonban a szerelmes király másról írta az említett tirádákat, én próbáltam helyettesíteni őt, Elvirát foszlós ünnepi kalácsnak és gyenge liliomnak nevezvén. Huzamosabb ideig tartott ez az idillikus állapot. Séták, csókok mindaddig , amíg egyszer Elvirám kijelentette:

- Lajos , én judózni fogok!

- S mi légyen az a judo, kincsem, tubicám, gyöngyös kalárisom?

Megmagyarázta, hogy a judó egy japán birkózósport, és újabban nők is gyakorolják Megtanít támadni , sőt védekezni is ugyanezen támadásokkal szemben. Ő, az én Elvirám judózni fog? Megtanul judózni, megtanul támadni  és védekezni! Na, szervusz Salamon király, mi lesz ebből?!

Talán két hete judózhatott, mikor egy ízben kint sétáltunk a városszéli erdő alatt.

- Mutatok valamit, Lajosom !  

- Mutass, Elvira!

Vajon mit mutat nekem ez a bájos, törékeny liliomszál? Ő pedig hirtelen elkapta a karomat , csavart egyet rajta ,  és szép lassan kihúzta  a helyéből , mint ahogy a mákosrétest nyújtják . Szememből bőven permeteztek a könnyek , és panaszosan sírtam a fájdalomtól .

- Mi volt ez Elvira, drágám ?

- Ez judó-fogás volt, Lajoskám, úgy hívják, hogy curi-comi-gosi. Akkor használjuk, ha késsel támadnak az emberre .

- Elvirám, édes, de hiszen nálam nem volt kés ! Miért kellett ezért kificamítanod a vállamat?

- Hát kificamítottam? Szegénykém, légy férfi, te butus !

Megembereltem hát magam, abbahagytam a sírást, de egész este bánat felhőzte arcomat. Három hétig hordtam gipszben a karomat. Becsületére legyen mondva, az alatt az idő alatt gyengéd volt hozzám, és nem bántott.

Elérkezett az ideje, hogy Elvirával rendezzem a dolgokat. Felvittem őt a lakásomra, és megkérdeztem tőle , hogy lenne-e kedve ott élni. Velem. Boldog , békés családi kettesben. Nefelejcsszemét lesütötte, elpirult a gyönyörű, úgy suttogta, igen, élne !

Ó, egek ! Kitártam két karom, és megindultam feléje rohanva, hogy átöleljem, magamahoz szorítsam, és ezer forró, remegő szerelmes csókot nyomjak bársonyos arcára .

- Milyen klasszikus helyzet! – sikoltott fel erre , és ő is megindult rohanva felém, miközben kinyújtotta kezét, feldobott a hátára , és úgy bevágott a családi ágy alá, hogy csak úgy nyekkentem .

- Nagyszerű. Nagyszerűen sikerült ! Valódi haraigusi volt, a tanárnőnk sem tudná különbül !

Amikor meglátott, nagyon elkedvetlenedett .

- Mi az, már megint sírsz? Micsoda nyámnyila gyerek vagy! Istenem, ilyen puhányhoz kössem én az életemet? Mi lesz veled akkor,  ha majd a berri-berri-gosit is megtanulom?

Hát nem, Elvira, mert én szeretlek,  és nem hagyon annyiban a dolgot . Én beiratkozom, és megtanulok judózni .

Három hónap alatt megtanultam.  No , Elvira, most gyere randevúra! Jött is, és meg akarta mutatni a berri-berri-gosit , amit azóta tanult, mondom, meg akarta mutatni , de én azt mondtam,  nem Elvira ,  most én jövök … És megszorítottam a nyakát, hogy a szeme kidomborodott ,  mint az öreg templomok falán látható freskókon, aztán csomót kötöttem a két kezére, majd a két lábára, és beejtettem a sifonér mögé .

- Lajos, te megférfiasodtál! Hős vagy Lajoskám, titán vagy , édesem!

Hüppögve sírt, de amikor kivettem a sifonér mögül, a nyakamba omlott , és csókolt, ahogy nőnek csókolnia kell .

Egyszóval rövidesen megesküdtünk,  és a családi életünk csak egy szabályosan végrehajtott meki-maki-gosi fogáshoz hasonlítható.

.................................................................................................................................................................................................................................

 

 Németh István: Arcizomlázadás

 

 
Van olyan ember a földön, aki jó néven veszi, ha hajnalok hajnalán ráte−
nyerelnek a lakáscsengőjére?
– No de fiatalember! – mondta Debrőiné Egri Leonóra, miután álmos sze−
mekkel ajtót nyitott. – Maga azt ígérte, hogy éjfélre hazahozza a lányomat!
Szemölcs nagyot pislantott, kissé megkapaszkodott a liftajtó fémfogan−
tyújában, rendezte arcvonásait, majd legmagabiztosabb ábrázatát magára erőltetve őszintén bólintott.
– Igen, mama. Nem értem, mi a probléma.
Az anyósjelölt kissé összeráncolta a homlokát.
– Most egyrészt hajnali fél négy van, másrészt pedig ez nem is az én lá−
nyom!
– Tessék? – lepődött meg Szemölcs, majd jobban szemügyre vette, hogy
kit is ölel magához olyan hevesen. – Nem a magáé?
A kínos csöndet végül a fiatalember rekedtes hangja törte meg.
– Hát... Ahogy így jobban elnézem a lámpafényben, ez tényleg nem a
Klári.
Vállat vont, lebiggyesztette az ajkát, de továbbra is magához szorította az álmosan pislogó leányzót.
 
– Tudja, hogy van ez manapság, kedves asszonyom! Zsúfolt a diszkó, vil−
lognak a fények, bömböl a zene, a macák pedig csak abban különböznek,
hogy az egyiknek az orrában van a piercing, a másiknak a szemöldökében, a Klárinak meg a...
Leonóra gyorsan közbevágott.
– Honnét tudja, hogy a köldökében hordja?
Szemölcs hatalmasat csuklott.
– Megittam ugyan már két liter kakaót, de a tapintásom még teljesen jó
zan. Most, hogy egyre csúnyábban tetszik rám nézni, ez a bájos micimaca tényleg nem hasonlít a Klárira. Talán kérdezzük meg erről őt magát.
– Kérdezzük – helyeselt Leonóra.
– Szia! Én Szemölcs vagyok. Te pedig ugye, nem a Klári...
A lány, aki nem a Klári volt, ártatlanul mosolygott.
– Nem. Én Milena vagyok. Csokinszky Milena. De ezek szerint hasonlí−
tok a Klárira.
– Igen. Sok közös vonás van bennetek. Mind a ketten lányok vagytok,
meg ilyesmi.
– Hogyan is téveszthetted össze őket?! – dohogott Leonóra, miközben a
hajcsavarók ide−oda himbálództak a hajában. – Hiszen ez a lány szőke, a
Klári meg barna!
– Most, hogy mondja: tényleg! – nevetett Szemölcs. – És a Klári nem is
hord szemüveget! Persze jól áll Milenának ez a fehér keretes cucc. Sőt! Egészen csinossá teszi az arcát...
– Nézzenek oda! – méltatlankodott az anyósjelölt. – A lányomat elhagy−
ja valahol az éjszakában, idehoz helyette egy ismeretlen nőt, ráadásul még udvarol is neki! Jó, hogy rögtön nem veszi el feleségül!
– Nézze, mama! – puszilta meg lazán Szemölcs a magát Milenának
valló lány homlokát. – A Klári már nagykislány! Jól kitanulta az aprást
és a cseprést a dolgok között, nem veszik el csak úgy, hoci−nesze... De
nézze meg ezt az árvát! Szederjes a szája, ahogy a didergés gyakorlatozik rajta!
– Didereg? – legyintett Debrőiné. – Be van ez drogozva, édes fiam!
– Dehogyis! Csupán átjárta a hideg pincétől padlásig! Ólomnehezek a
tagjai!
– Miért, talán lemérted őket patikamérlegen? – bökött Leonóra a lány fe
lé. – Mondd csak, kislányom, nem kéne neked már otthon lenned? Nem keresnek a szüleid?
Milena imádta a kényes helyzeteket. Halvány csókot lehelt újdonsült lo−
vagja szemöldökére, majd a hölgy felé fordult.
– De igen. Ami azt illeti, elég jól keresnek.
Szemölcs ismét csuklott, de rögtön utána kissé lágyabbá vált a hangja.
 
– Ejnye no, Milenka, hát nem így értette azt a mama. De ha már szóba került: mondd csak, mivel foglalkoznak az őseid?
– Az apukám bankigazgató, az anyukám pedig Hallali Leila, a közismert
fotómodell.
A fiatalemberen furcsa izgatottság vett erőt.
– Tényleg nem hasonlít a Klárira.
Amikor Szemölcs a liftajtó után nyúlt, Debrőiné Egri Leonóra éles sas−
szemével azonnal felismerte a vészhelyzetet.
– Na, de fiam... Várj egy kicsit! A lányom éppen most küldött egy esemest, hogy veled van és remekül érzi magát!
Szemölcs megvakarta a fejét.
– Ezek szerint a Klári nemcsak színtévesztő...
– ...és nemcsak a macák, hanem a pacák is annyira egyformák tudnak len
ni... – szólt vissza Milena a liftből. – Na gyere, te paca! A néninek meg további szép éjszakát kívánunk!
 
...................................................................
 

 

 Z. Németh István: Csillagos kettes

 

 

Nyári este van. Lágy szellő fújdogál, cirpelnek a tücskök. Egy fiú és egy

 

lány ül a vízparton, átölelik egymást, s fürkészik a csillagokat.

 

– Szép esténk van, Sárikám.

 

– Szép, bizony szép.

 

– Tudod, miért jöttünk ki ide a Duna−partra?

 

– Tudom. Mert te egy szerfölött romantikus alkat vagy, Apor. Sajnos manapság már nem divat a romantika.

 

– Ez a millió csillag fölöttünk mind a tanúja lehet, mennyire szeretlek

 

téged.

 

– Tudom, de két tanú az oltár előtt szerintem sokkal megbízhatóbb lenne.

 

– Gondolj csak bele, drága Sárikám, létezik a magyar nyelvben szebb szó annál, hogy szeretlek?

– Igen. Például, hogy „elveszlek”!

– Milyen gazdag is a drága magyar anyanyelvünk!

– Hát az legalább igen, Apor.

– Szerintem a szabadság és a szerelem is a legszebb szavak közé tartozik.

– És ne felejtsük ki ezeket se: menyasszony, házasság, kereset, kocsi, nyaraló...

– Szép esténk van, Sárikám.

– Szép, bizony szép.

– Tudod mit? Válasszunk magunknak csillagot!

– Ha kiválasztok egyet, Aporkám, akkor lehozod nekem?

– Igen, Sárikám, amint ültetsz nekem egy égig érő fát!

– Te egy szerfölött romantikus alkat vagy, Apor! Pedig manapság már

nem divat a romantika.

– Mondd, te hiszel a horoszkópban?

– Csak ha azt írja, hogy a közeljövőben férjhez megyek.

– Állítólag a csillagok nem hazudnak.

– Hát azok legalább nem, Apor.

– Milyen nevetséges lény az ember! Ha egy csillagász azt állítja, hogy az

égbolton 987 millió 956 ezer 784 csillag ragyog, azt minden további nélkül elhiszik, de ha kiírod az ajtóra, hogy „frissen mázolva”, azt mindenki megnézi, hogy igaz−e.

– Élvezzük inkább ezt a szép, csillagos estét, Apor!

– Élvezzük, Sárikám!

– Tudod, hogy én már ki is néztem magamnak egy gyönyörű menyasszo−

nyi ruhát?

– Nézegetni szabad, hiszen az nem kerül semmibe.

– Ugye az esküvőnkre csupa házasembert hívunk majd meg?

– Miért, édesem?

– Mert nekik már nem kell a nászajándékot viszonozni.

– Tegnap így szólt hozzám az apám: „Amikor hétéves voltam, a szomszéd

Lajos bácsi egymilliót nyert a lottón. És te mit értél el eddig az életedben?”

– Erről jut eszembe! Elkértem anyukádtól azoknak az ételeknek a receptjét, amelyek az ő specialitásai, és holnap azok közül főzök ebédet.

– De Sárikám! Azt nem mondta az anyám, hogy éppen a főztje miatt

hagyta ott az apám huszonkét éve?

– Azt elfelejtette közölni, Apor.

– Szép volt ez a zenés−táncos összejövetel.

– Szép bizony! Ennél már csak egy igazi falusi lakodalom lehet szebb!

– Nem tudom, még sohasem voltam falusi lagziban.

– Milyen szép szavak: lakodalom, lagzi... És milyen finom volt az az

epertorta!

– Emlékszel? Egész végig a kezedet szorongattam.

– Milyen romantikus volt! Hát ennyire szeretsz, Apor?

– Dehogy! Ha nem így teszek, egyedül felfaltad volna az egész tortát!

– Te egy szerfölött romantikus alkat vagy, Apor! Pedig manapság már

nem divat a romantika.

– Mondd, tetszett a tegnapi film?

– Jó, csak kár, hogy olyan szomorú volt a happy end−je. A lány minden

áron férjhez akart menni. A fiú nemet mondott, és a lány kútba ugrott.

– Bizony, nagyon szomorú. Hetekig nem volt a családnak normális ivóvize.

– A filmzene is csodaszép volt. Azok a zongorabetétek!

– Nekem tulajdonképpen a zongora a kedvenc hangszerem.

– Ezt eddig nem is mondtad. De miért nem a hegedű vagy a klarinét?

– Egyszerű. Arra nem tudom rátenni a sörösüveget.

– Igazad van, Apor, a zongora olyan romantikus.

– Reggel kezdődik a munka. A dolgos hétköznapok...

– Mi nem dolgozunk mostanában sokat, hiszen tönkremenőben van a cég.

– A tietek is? Ó, Sárikám, mennyi közös vonásunk van, ezt nem is gon−

doltam volna. És mit csináltok egész nap?

– Tíz óráig zavartalanul alszunk az irodában, de akkor jön a főnök.

– És aztán?

– Aztán kénytelenek vagyunk várni fél órát, amíg ő is elalszik.

– Jaj, ez olyan romantikus! Álmodozni! Ébredezni! Aztán meginni egy

csésze feketét...

– Későre jár, Apor. Most már ne beszélgessünk mellé! Vegyél feleségül.

– Sárikám! Hát nem tudsz okosabbat?

– De tudok, Aporkám, csakhogy az meg nem akar elvenni.

 

 

 

Szavazás

Téged mi érdekel a legjobban?

Belépés
Kereső
0.028 mp