A kamaszkorról
GRECSÓ-tól
"A kamaszkor istenbizonyíték. Minden elemében tagadja az evolúciót, és az emberi egyed érdekei ellen van. Biológiai szempontból értelmezhetetlen a lélek válsága, az ego metamorfózisa, hogy az én „bebábozódik” és válságba kerül amiatt, mert megbomlottak a személyiség paradigmái. Talán kicsit szebben mondva, eltörik a gyermekkor paradicsomi világképe. A gyerekkor gyönyörét és könnyedségét ugyanis az a mélyen emberi és igaz naivitás adja, hogy a világ megérthető, leírható lenne, hogy a létet szabályok tartják egyben. Az első repedések – szükségszerűen – a szülők felől jönnek: hazudnak, hibásak, ügyetlenek, kopottak, aztán szépen lassan ugyanez kiderül a barátokról és az ellenségekről is, később, jó esetben, önmagunkról. Összeomlik minden viszonyrendszer és szabályszerűség, kiderül, hogy az életben semmi sem biztos, csak szubjektív hitekre lehet építeni, és egy fiatalembernek abból van a legkevesebb. A hit romlandó áru, mert önbizalom és meggyőződés kell hozzá. Ezért a kamaszgyerekből évekre szörny válik, néha napok alatt eltűnik az addig türelemmel nevelt, ismerős gyermek: kárt tesz magában és a világban, sanyargatja, károsítja a testét, és mindezt azért, mert a lelkét át kell préselnie egy szűk lyukon. Innen oda. Ez az állatvilág felől nézve különös, veszélyes és haszontalan ügy. A „példányban” akkorra már temérdek energia, táplálék van, már túlesett a legveszélyeztetettebb, sérülékeny időszakon, életben van, rövidesen szaporodásra képes – és ekkor kezd el pengeélen táncolni? Minek? Mire jó ez?"
