Témánk: az öregség
Témánk: az öregség
Magamtól nem jut eszembe foglalkozni az évek múlásával. Élünk, ahogy tudunk, annyi idős vagy, amennyinek érzed magad, csak egészséges legyek, a többi nem érdekel – ilyesmiket hallok, ha szóba kerül a öregedés. Viszont mostanábam egyre több interjút olvashatok az online térben is, amelyeknek híres emberek, sőt általam nagyra becsült híres emberek valahányadik kerek X-e az apropója. Elgondolkodtam hát a témában: öregnek lenni nem jó. Nem jó, mert… Amíg fiatalabb voltam, gyakran vonzott a pihenés gondolata, hiszen ki ne örülne, ha a hétköznapok forgatagában / ahol állandóan meg kell felelni - jó anyának, feleségnek, háziasszonynak, kiváló munkaerőnek lenni egyidejűleg /, ölünkbe hull egy-két szabadnap. Az értelmes célok megacélozzák az embert, ha fogytán az ereje, akkor is bizonyítani akar – talán a bizonyítás vágya, az elismerés óhajtása, vagy a fene tudja, miféle energia hajtja. A nyugdíjas már szabadabban él. Nincs főnöke, maga osztja be az idejét, nem tartozik elszámolással senkinek – hacsak nem a saját lelkiismeretének. Akkor fekszik, amikor kedve tartja, s nem is az ébresztőóra berregése zavarja fel hajnalban, amikor még az igazak álmát aludná. Öregnek lenni mégsem jó – adok igazat annak a művésznek, aki félig viccesen, de véresen komolyan az előbbi igazság mellett tette le a voksát. Célok ugyanis kellenek. Kitűzött célok. Amelyek időpontját nem lehet kedvünk szerint ide-oda tologatni. Úgyhogy „szoktatom szívemet a csendhez” – József Attilával szólva.
